Cadmus fordítás Cadmus

Bizonytalan az amerikai csapatok kivonulása Szíriából

2019. 01. 10.

Az amerikai elnök régi ígérete a csapatok kivonása, azonban a török-amerikai konfliktus egyre fokozódik. Szakértők szerint a két ország közötti ellentétet a kurdok okozzák. Legutóbb a török elnök nem vett részt egy amerikai delegációval tervezett tárgyaláson, ami szintén rossz irányba mozdította el a kapcsolatokat.

A legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább rágalomnak minősítette Recep Tayyip Erdogan török államfő John Boltonnak, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának azt az állítását, amely szerint Törökországnak egyeztetnie kell szíriai katonai akcióit az Egyesült Államokkal, és garantálnia kell Washington kurd szövetségeseinek biztonságát.

Ismert, hogy az Egyesült Államok nemrég kilátásba helyezte csapatai kivonását Szíriából. John Bolton egy háromtagú delegációval kedden Törökországban is megfordult. Az eredeti tervek szerint a küldöttséget Edogan elnök is fogadta volna, azonban erre nem került sor. Az amerikaiak így Ibrahim Kalin török elnöki szóvivővel tárgyaltak. Mindettől függetlenül a megbeszélést konstruktívnak tartották – hangzott el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában.

A SANA szíriai állami hírügynökség által közreadott kép a szíriai kormányerők egyik tagjáról a közép-szíriai Homsz kormányzóságban lévő Palmyra határában 2016. március 24-én. Ezen a napon a szíriai kormányerők és szövetségeseik behatoltak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei kezén lévő ókori romvárosba.

Hirado.hu, Kossuth Rádió

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑