Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Bojkott követi Brunei drákói törvényeit

2019. 04. 07.

A nemzetközi felháborodás ellenére is életbe léptették Bruneiben a héten azt az új, az iszlám jogon (saría) alapuló büntető törvénykönyvet, amely halállal – például megkövezéssel – bünteti a homoszexualitást és a házasságtörést, a tolvajlást pedig végtagamputálással torolja meg. A délkelet-ázsiai abszolút monarchiát 1967 óta irányító Hassanal Bolkiah szultán a törvény hatálybalépésének napján elmondott beszédében konkrét utalást ugyan nem tett a szigorításokra, de hangsúlyozta az iszlám megerősítésének szükségességét.

– Szeretném látni, hogy az iszlám tanításai megerősödnek az országban – nyomatékosította a több mint 51 éve hatalmon lévő vezető, aki – az ország rendkívül gazdag kőolaj- és földgázkészletének köszönhetően – egyben a világ egyik leggazdagabb embere.

Az új szigor bevezetését a szultánság egyébként már 2013-ban bejelentette, de a részletek kidolgozása, illetve emberjogi szervezetek tiltakozása miatt mostanáig húzódott a törvénykönyv életbelépése. Az iszlám törvénykezés szintén nem új keletű a Borneó szigetén található, Malajzia által körülölelt miniállamban. Hassanal Bolkiah az iszlám országonként eltérően értelmezett saría rendelkezéseit még 2014-ben vezette be Brunei jogrendjébe a vallás befolyásának erősítése érdekében, szintén nemzetközi bírálatok kereszttüzében.

A törvénykönyv mostani szigorítása ellen jogvédő szervezeteken és politikusokon kívül olyan hírességek is tiltakoztak, mint George Clooney amerikai színész és Elton John brit énekes. Előbbi például a szultán tulajdonában álló The Brunei Investment Company luxusszállói – például a Los Angeles-i Beverly Hills Hotel, a londoni Dorchester és a párizsi Plaza Athénée – bojkottjára szólított fel.

A cikk folytatását ITT olvashatják el.

Magyar Nemzet – Tóth Loretta

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑