Cadmus fordítás Cadmus

Bővül a tálibok békeküldöttsége

2018. 10. 30.

Öt, 2014-ig az Egyesült Államok a guantanamói fogolytáborában fogva tartott tálibbal bővül az afganisztáni kormányellenes lázadók küldöttsége, amely a béketárgyalásokon képviselné a radikálisokat; az új tagok megérkeztek a tálibok katari székhelyére – jelentette be a mozgalom szóvivője, Zabihullah Mudzsahid kedden.

Sokan jó jelnek tartják, hogy a 2001-ig tartó afganisztáni tálib kormányzat idején magas tisztséget betöltő öt férfi részt vesz a békét célzó tárgyalásokon, mások azonban szkeptikusak. Hárún Mír, kabuli elemző szerint a tálibok ezzel a lépéssel nézőpontjuk és a helyzethez való hozzáállásuk változatlanságát kívánják jelezni a világ felé, ami nem könnyíti meg majd a tárgyalásokat. Washington, amely eddig több mint 900 milliárd dollárt költött az afganisztáni szerepvállalásra, idén szeptemberben Zalmay Khalilzadot nevezte ki a megbékélésért felelőskülönmegbízottnak.

A politikus októberben már találkozott egyszer a tálibokkal Katarban, magukat megnevezni nem kívánó tálib források pedig azt mondták, bár a megbeszélések csupán előkészítő jellegűek voltak, fontos szerepük van a békefolyamatban. Az afgán kormány békéért felelős delegációjának egyik tagja, Mohamed Kászimjár azonban figyelmeztette Washingtont, hogy Khalilzad szerepe csupán asztalhoz ültetni az afgán kormány és a tálibok képviselőit, amit az utóbbiak viszont egyelőre elutasítanak, mert a nemzetközileg elismert kormányt pusztán washingtoni bábnak tartják. Az afgán kormányzat és a tálibok között tervezett béketárgyalások konkrét időpontjáról egyelőre nincs hír.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑