Burkina Fasó-i puccs miatt rendkívüli ülést hívott össze az ECOWAS
2022. 01. 27.
Rendkívüli ülést hívott össze kedden a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Szövetsége (ECOWAS) a Burkina Fasó-i katonai hatalomátvétel ügyében, miközben az érintett országban szimpátiatüntetést tartottak a puccsisták mellett.
Az ECOWAS közleménye szerint Roch Marc Christian Kaboré elnök a hadsereg nyomására, kényszer és fenyegetés hatására nyújtotta be lemondását.
Időközben a katonai junta az országos televízióban bejelentette, hogy kedden újranyitják az ország hétfőn lezárt légterét. Hozzátette, hogy a szárazföldi határokat kizárólag humanitárius segélyt, illetve az ország biztonsági erőinek szánt felszereléseket szállító járművek előtt nyitják meg.
Kedden a katonai hatalomátvétel híveinek százai vonultak ki Burkina Faso fővárosa, Ouagadougou utcáira.
“Több alkalommal is távozásra szólítottuk fel Kaborét, de nem hallott meg minket. A hadsereg meghallgatott és megértett minket” – mondta Lassane Ouedraogo, a szimpátiatüntetésen részt vevő civil aktivisták egyike, aki egyébként az ország oktatási, ifjúsági és sportminisztériumának munkatársa.
“Számunkra ez nem puccs. Ez az országunk felszabadítása alkalmatlan emberek irányítása alól” – jelentette ki Julienne Traoré tanár.
Egyes tüntetők kezében mali és orosz zászlókat lehetett látni, akik együttműködést követeltek Moszkvával, hasonlóan a mali juntához.
A megmozdulástól eltekintve az élet kedden kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba Ouagadougouban: az üzletek, benzinkutak, piacok nyitva tartottak, és az utcákon sem volt tapasztalható jelentősebb katonai jelenlét az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint.
A Burkina Fasó-i hadsereg hétfőn jelentette be: megbuktatta a 2015 óta hivatalban lévő Roch Marc Christian Kaboré elnököt, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a kormányt és a parlamentet, éjszakai kijárási tilalmat rendelt el, valamint lezárta az ország határait.
A hatalomátvételről szóló közleményt, amelyet Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes írt alá, az állami televízióban olvasták be.
Hétfőn este az RTB állami televízióban és a közösség médiában közzétették Kaboré kézzel írott, állítólagos lemondólevelét is, amelynek hitelességét azonban lehetetlen független forrásból ellenőrizni.
A hatalmat a Hazafias Mozgalom a Védelemért és a Helyreállításért (MPSR) nevű szervezet, illetve annak vezetője, Damiba alezredes vette át, aki az ország keleti – dzsihadista támadásoknak leginkább kitett – régiójáért felelős, hármas számú katonai körzet parancsnoka.
Az MPSR közölte, hogy “észszerű határidőn belül javaslatot tesz az alkotmányos rend visszaállítására, miután konzultált a nemzet különböző rétegeivel”.
Kaboré, illetve miniszterelnöke, Lassina Zerbo és kormánya több tagjának sorsáról, illetve hollétéről továbbra sem tudni semmi biztosat. Franciaország és az ENSZ a megbuktatott elnök “haladéktalan szabadon engedését” követelte.
António Guterres, az ENSZ főtitkára elfogadhatatlannak nevezte a katonai hatalomátvételt. Hangsúlyozta, hogy a nyugat-afrikai állam hadseregének a feladata az ország védelme volna, nem pedig a saját kormányzat megtámadása.
Emmanuel Macron francia államfő, aki szintén elítélte a puccsot, arról számolt be, hogy hétfőn este még arról biztosították: Kaboré életben van, és nincs veszélyben.
Florence Parly francia védelmi miniszter ugyanakkor kijelentette: a katonai hatalomátvételek Burkina Fasóban és korábban Maliban nem indokolják, hogy Franciaország és szövetségesei megszüntessék az iszlamista szélsőségesek elleni katonai műveleteiket a Száhel-övezetben.
A G5 Száhel nevet viselő regionális együttműködés, amelynek Mali, Mauritánia, Csád, Niger mellett Burkina Faso is tagja, élesen elítélte a történteket, amely szerintük az alkotmányos rend felforgatása, és aggodalmát fejezte ki a politikai és katonai események miatt.
MTI