Cadmus fordítás Cadmus

Ciprus aggódik az egyre nagyobb számban érkező illegális bevándorlók miatt

2019. 11. 22.

A ciprusi parti őrség egy hajója 120 szíriai menedékkérőt vett a fedélzetére a sziget délkeleti részénél – közölték hatósági források csütörtökön.

A ciprusi rendőrség arról tájékoztatott, hogy a migránsokat – köztük 14, kíséret nélküli kiskorút – egy menekültközpontba szállították.

A Törökország felől érkezett bevándorlók azt vallották, hogy fejenként 3620 eurót (körülbelül 1,2 millió forintot) fizettek embercsempészeknek az útért.

Ciprus az idén többször aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság felé az országba egyre nagyobb számban érkező illegális bevándorlók miatt. Konsztantinosz Petridesz ciprusi belügyminiszter augusztusban kijelentette: az ország lehetőségei és forrásai kimerültek.

Az Európai Unióban a népességhez viszonyítva a 850 ezer lakosú szigeten terjesztették be a legtöbb menedékkérelmet 2018-ban. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) szerint tavaly 7610 ember folyamodott ilyen kérvénnyel a szigetország hatóságaihoz, 70 százalékkal többen, mint az azt megelőző évben. A menedékkérők csaknem egynegyede szíriai állampolgár.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑