Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Civileket százait mészárolta le a nigériai hadsereg

2016. 04. 23.

Az Amnesty International tömeggyilkossággal vádolja a nigériai hadsereget. Az emberi jogokért küzdő civil világszervezet pénteken közzétett jelentése szerint a katonák 350 síita muzulmán kisebbséghez tartozó civilt mészároltak le tavaly decemberben, amiért a helyi fiatalok útját állták a vezérkari főnök konvojának. A hadsereg álláspontja szerint viszont az életére törtek.

Az Amnesty 92 embert kérdezett meg a vérengzésről. A szemtanúk szerint a katonák felgyújtottak egy egészségügyi intézményt is, és a súlyos sebesültek, akik nem tudtak elmenekülni, bennégtek.

A szervezet műholdfelvételekkel igazolja, hogy ezután a hadsereg az áldozatokat – nőket, gyermekeket, fiatalokat – egy tömegsírban hantolta el Zaria városánál.

A 180 milliós közép-afrikai ország lakosságának ötven százaléka muszlim, többségük szunnita. A muszlimok javarészt az ország északi területein élnek.

A zariai véres eseményekről egy másik jogvédő szervezet, Human Rights Watch már tavaly decemberben beszámolt.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑