Családok ezrei menekülnek az afganisztáni tálibok támadásai elől Kandahárban

Családok ezrei menekülnek az afganisztáni radikális iszlamista tálibok támadásai és a szélsőségesek kormányerőkkel folytatott összecsapásai elől Kandahárban – közölte csütörtökön Doszt Mohammed Nadzsab, az elűzöttekért felelős afgán hivatal vezetője.

Nadzsab az AFP francia hírügynökségnek arról számolt be, hogy hétezer család, vagyis összesen 35 ezer ember menekült a Kandahár tartomány azonos nevű székhelyét övező térségekből magába a városba, további tízezer család a környező falvakban, illetve rokonoknál keresett menedéket a harcok elől.

Nadzsab közölte, hogy Kandahár városában egy átmeneti menekülttábort rendeztek be, ahol nagyjából kétezer családot tudnak ellátni élelmiszerrel.

Szardar Mohammed Barani, a katasztrófavédelmi hivatal vezetője humanitárius válságra figyelmeztetett. Mint mondta, sokan a tulajdonukat hátrahagyva voltak kénytelenek elmenekülni, és most nincstelenekké váltak.

Az afgánközi béketárgyalások ellenére az országban nem csitul az erőszak, különösen a tálib milícia születési helyének és fellegvárának számító Kandahárban, ahol október óta rendszeressé váltak a támadások.

Az afgánközi béketárgyalásokat az Egyesült Államok és a tálibok között februárban megkötött békemegállapodás írta elő, a megállapodás végső célja pedig a külföldi katonák kivonása Afganisztánból.

Az afgán kormány és a tálibok képviselői szeptemberben kezdtek tárgyalásokat a katari fővárosban, Dohában, lezárandó a már csaknem két évtizede tartó polgárháborút, de az egyeztetések a ceremoniális megnyitó után megrekedtek, több alapvető kérdésben, köztük vallási ügyekben egyelőre nem tudtak megegyezni.

Néhány hetes szünetet követően a tárgyalások szerdán indultak újra Dohában.

A kormány mindenekelőtt tartós tűzszünetet akar elérni. Amrullah Száleh afgán alelnök csütörtöki nyilatkozatában arról beszélt, hogy lehetőleg már holnap fegyvernyugvást szeretne, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az egyeztetéseknek idő kell. Hozzáfűzte, hogy a tárgyalások kritikus szakaszához érkeztek.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑