Damaszkusz kész visszafogadni a hazatérő menekülteket
2018. 09. 30.
Szíria kész visszafogadni az önként hazatérő menekülteket – jelentette ki Walid Al-Moallem, szír külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésszakának szombati vitájában.
Mint mondta, a damaszkuszi vezetés ezt kiemelt feladatának tartja.
„Örömmel fogadjuk az újjáépítésben azon államok segítségét, amelyek nem vettek részt a Szíria elleni agresszióban”
– jelentette ki Moallem az országában 2011 óta dúló háborúra utalva.
„Nem hívjuk meg azokat az államokat, s nem is fogadjuk szívesen azoknak az országoknak a segítségét, amelyek feltételeket szabnak ehhez, vagy folytatják a terrorizmus támogatását”
– hangsúlyozta a szíriai diplomácia vezetője.
Mindemellett aláhúzta: a szíriai vezetés harca a szélsőségesekkel szemben majdnem véget ért. Beszédében kiemelte azt is, hogy Bashar Al-Assad szíriai elnök kormánya felszabadítja Szíriát az ország területén illegálisan tartózkodó minden külföldi fegyveres alakulattól. Ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy amerikai, francia és török katonai kontingensek a szíriai kormány engedélye nélkül tartózkodnak az országban.
A Szíriai Arab Hadsereg Oroszország és Irán katonai támogatásával felszabadították a nyugat és az öböl-menti arab monarchiák által támogatott iszamista csoportoktól az ország jelentős részét. Az iszlamisták által indított háború eddig már több mint 400 ezer életet követelt, és szíriaiak milliói kényszerültek elhagyni otthonaikat a harcok elől.
MTI nyomán