Cadmus fordítás Cadmus

Dánia központba terelné a menedékkérőket

2018. 06. 06.

Dánia több európai országgal – köztük Ausztriával – tárgyal egy központ létrehozásáról az elutasított menedékkérők számára – mondta Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő tegnap a DR helyi rádióadónak. A meglehetősen előrehaladott tervek szerint a tábort egy, a migránsok körében nem túl vonzó célországban állítanák fel.

Az MTI által idézett dán miniszterelnök nem említette, hogy Sebastian Kurz osztrák kancelláron kívül kikkel folytat megbeszélést a projektről. A tervek megvalósításába még az év vége előtt belefoghatnak – tette hozzá a bizakodóan nyilatkozó Rasmussen. „Hatalmas jelentősége lenne annak, ha sikerülne létrehozni egy tábort a menedéket keresők számára vonzó célországokon kívül” – szögezte le a szigorú bevándorlási politikájáról ismert dán kormány vezetője. Rasmussen úgy vélte, hogy több ország együttműködésére van szükség a kérdésben, mert „egyikünk sem boldogul egyedül”.

A projekt megvalósítása előtt azonban egyelőre jogi és pénzügyi akadályok tornyosulnak – tette hozzá. A dán miniszterelnök szerint az igazán eszményi az lenne, ha a menedékkérelmeket Európán kívülről adnák be, és csak a pozitívan elbírált dokumentumok benyújtói utazhatnának be a kontinensre. Ez azonban nehezen megvalósítható – ismerte be. A dán rendőrség márciusi becslései alapján 956 elutasított menedékkérő tartózkodik az országban.

Magyar Idők

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑