2018. 09. 21.

Döbbenetes rémtettekkel vádolják a dél-szudáni hadsereget

A haderő és a hozzá kötődő fegyveres csoportok megdöbbentően brutális támadásokat hajtottak végre a civil lakosság ellen egy április és július közötti offenzívájuk során a polgárháború sújtotta ország északi részén – állapította meg az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerdán közzétett jelentésében.

A dokumentumban mintegy száz túlélő tanúvallomását rögzítették, akik elmondták: válogatás nélkül gyilkoltak meg civileket a katonák, fákról lógattak le, páncélos járművekkel gázoltak halálra embereket. Beszámolóik szerint megtörtént, hogy két-három éves kisgyerekeket gyilkoltak meg. Gyakran előfordult, hogy a katonák csoportosan nőket, kislányokat erőszakoltak meg, fosztogattak, embereket raboltak el. Több túlélő számolt be arról, hogy a katonák összeterelték az embereket, és rájuk gyújtották a házakat.

A szóban forgó offenzíva április eleje és július eleje között zajlott Dél-Szudán Unity államában. Nyáron a polgárháborús ellenfelek tűzszünetet kötöttek, és szeptember 12-én békemegállapodást írtak alá.

Salva Kiir államfő és Riek Machar lázadóvezér politikai vitája miatt 2013-ban tört ki a polgárháború. Az összecsapásokban több tízezren meghaltak, több millió ember pedig menekülésre kényszerült a lakhelyéről.

Az Amnesty International elítélte, hogy a sorozatos borzalmak elkövetői büntetlenséget élveznek a konfliktus kezdete óta. A szervezet bírálatának adott hangot amiatt, hogy mindeddig nem indult nyomozás a Dél-Szudánban elkövetett háborús bűntettek és emberiesség elleni bűncselekmények felderítésére.

HVG, MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑