EBESZ: “nem volt fair a verseny Törökországban”
2018. 06. 26.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői szerint nem voltak egyenlők a feltételek az indulók számára a törökországi választásokon. Az EBESZ jelentése alapján a hivatalban lévő elnök és a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja túlzott előnyöket élvezett még a médián belül is.
“Ezeken a választásokon abszolút hiányzott a versenyszellem, az egyenlő feltételkkel indulás. Erdogan és pártja szembetűnő előnnyel bírt, ami csak tovább támogatot a kormány uralta köz – és magánmédia. Az alapvető jogokat tapasztalataink szerint korlátozták, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot – mondta Ignazio Sánchez Amor, az EBSZ-küldöttség vezetője.
“Természetesen létfontosságúak voltak ezek a választások. A rendkívül nagy részvételi arány az, amelyet mindenképpen meg kell említenünk” – nyilatkozta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének megfigyelője, Olena Szotnyk.
A küldöttség szerint a magas résvételi arány azt mutatja, hogy a választók elkötelezettek a demokrácia mellett.
Euronews