Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egészségügyi és élelmiszersegélyt vitt Libanonba a Baptista Szeretetszolgálat

2020. 08. 14.

Tízmillió forint értékű humanitárius segélyt szállított a katasztrófa sújtotta Bejrútba a Baptista Szeretetszolgálat – jelentette be a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója pénteken Budapesten, a hazatérésüket követő sajtótájékoztatón.

Pavelcze László közölte: gyógyszerekkel, kötszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve helyben vásárolt élelmiszer- és gyógyszercsomagokkal segítették a károsultakat.

Azt tapasztalták – mondta -, hogy az egészségügyi ellátás jól működik a városban, a sérülteket néhány nap alatt ellátták.

Közvetlen orvosi segítségre tehát már nem volt szükség, viszont részt vettek a már ellátott sérültek újrakötözésében.

Szilágyi Béla, a szeretetszolgálat elnöke arról számolt be: kiérkezésükkor azt tapasztalták, hogy a várost két – két és fél kilométeres körzetben érintette a robbanás. Megsemmisült az a kikötő, amelyen keresztül az áruk 80-85 százaléka érkezik Libanonba.

Azért döntöttek az élelmiszercsomagok osztása mellett, mert a kikötő leállása következtében jelentősen megdrágultak az élelmiszerek – tette hozzá.

Elmondta: terveik között szerepel egy újabb 10 millió forint értékű humanitárius segély eljuttatása Libanonba, illetve 10 millió forinttal támogatni kívánják egy a robbanásban megrongálódott iskolaépület helyreállítását.

Gál Dávid a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója megemlítette: a kéttagú delegáció kiutazása előtt felajánlották egy 12 tagú mentőcsapat segítségét Libanon budapesti nagykövetségének, ám közölték, hogy kutyás mentőkre már nincs szükség.

Ebben a helyzetben döntöttek a humanitárius segély eljuttatása mellett – mondta az ügyvezető.

A libanoni fővárosban augusztus 4-én történt hatalmas robbanás, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta, különösebb óvintézkedések nélkül tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. A katasztrófában százhetvennyolcan meghaltak és mintegy hatezren megsebesültek.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑