Cadmus fordítás Cadmus

Egy amerikai bíróság kártérítésre kötelezte Iránt és Szíriát

2017. 01. 13.

Egy amerikai bíróság 178 millió dollár kártérítésre kötelezte Damaszkuszt és Teheránt amiért 2014 októberében Jeruzsálemben lelőttek egy izraeli katonát. A támadást a palesztin Hamasz válallta magára.

A bíróság helyt adott az ügyészség vádjának miszerint Iránt és Szíriát  tette felelőssé az izraeli katona haláláért, mivel a két közel-keleti ország a Hamasz legfőbb támogatójának számítanak – közölte az izraeli Yedioth Ahronoth.

Az izraeli katona családjának ügyvédje szerint minden eszközt megetesznek majd azért, hogy a két állam kifizesse a kártérítést.

Szíria mindig is kiállt a palesztin ügy mellett számos palesztin szervezetet támogatott köztük a Hamaszt is.

Damaszkusz az 1980-as években fogadta be a Hamasz vezetőségét az országba és engedélyezte, hogy a Szíriába menekült palesztin szervezet saját irodát és fegyveres alakulatot hozzon létre.

Ennek  ellenére a 2011-ben kitört szíriai konfliktus után a palesztin Hamasz az iszlamisták mellett állt ki, sok esetben támogatta a fegyveres csoportokat, amiért Damaszkusz kiutasította a Hamasz vezetőségét és 2012-ben meg is szakította a kapcsolatot a palesztin iszlamista szervezettel.

 A palesztin iszlamista szervezet szíriai konfliktussal kapcsolatos álláspontja miatt, szintén megromlott Irán és a Hamasz közötti viszony.

Orientalista.hu – Zenobia

 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑