Egy izraeli állampolgár is meghalt a kazahsztáni zavargásokban
2022. 01. 09.
Az izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy egy izraeli állampolgár is életét veszítette a Kazahsztánban zajló zavargások során. A 22 éves izraeli állampolgárt egy, az Almatiban zajló tűzharcban lőtték le.
Az olajban és urániumban gazdag országban napok óta zavargások és fegyveres összetűzések zajlanak. Az orosz külügyminisztérium szerint nyugati államok titkosszolgálatai szervezték meg a tüntetéseket, hogy így távolítsák el az államfőt.
A Sanghaji Együttműködési Szervezethez tartozó országban Kínának is jelentős gazdasági érdekeltségei vannak éppen ezért kiállnak a kazah államfő mellett
Tokajev elnök a kínai sajtónak azt nyilatkozta, hogy az események kísértetiesen hasonlítanak a korábban az Egyesült Államok által szervezett, úgynevezett,,szivárványos forradalmak,, eseményeihez. Korábban az amerikai, és más nyugati titkosszolgálatok ugyanis hasonló módon döntötték meg a kormányt Grúziában és Ukrajnában is, hogy Amerika-barát erőket ültessenek az említett országok élére.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Press TV)