Cadmus fordítás Cadmus

Összeesküvés az egyiptomi elnök ellen

2016. 11. 21.

Két merényletet is terveztek hatalomra kerülése óta Egyiptom elnöke, Abdel Fattah el-Sisi ellen. Erről a legfőbb ügyész számolt be tegnap újságíróknak Kairóban. Pedig a két eset egyáltalán nem tegnap történt.

Először Szaúd-Arábiában, majd a hazájában akartak végezni az államfővel – közölte a főügyész. Mekkában a kis zarándoklat, az umrah idején két munkás tervezte a merényletet a híres, 76 emeletes Óratoronyban. Hogy mikor, arról nem esett szó, de azt tudjuk, hogy 2014 augusztusában vett részt az elnök ilyen zarándoklaton.

sisi-egyiptom-elnok-mekka

Abd Al-Fattah Al-Sisi a mekkai zarándoklaton

A második esetben egy héttagú csoport próbálta eltenni láb alól el-Sisit. Hatan iszlamista katonatisztek voltak, a hetedik fogorvos. Hogy ez mikor volt, azt sem árulták el, de az AFP arra emlékeztet, hogy tavaly őrizetbe vettek hat “szakállas tisztet”. Szakállasnak az iszlamistákat nevezik arrafelé.

Fattah el-Sisi tábornok 2013. július 3-án döntötte meg a megválasztott iszlamista elnök, Mohamed Morszi hatalmát. A beavatkozást nagy tüntetéseken követelték heteken át, főként Kairóban. A hatalomátvételt az iszlamisták tiltakozása kísérte, amit Sisiék véres erőszakkal vertek le.

Arról, hogy bárki is a kezdetben sokaknál már-már a személyi kultusz határáig népszerűelnök életére tört valaha is, most számoltak be először Egyiptomban. Igaz, júniusban voltak hírek arról, hogy azért mondta le Sisi a részvételét az Arab Liga Mauritius-i csúcsértekezletén, mert a hírszerzés olyan “hiteles információkat” kapott, melyek szerint meg akarták ott ölni.

Összesen 292 militáns perét kezdi meg most egy katonai bíróság. Velük szemben az elnök elleni összeesküvés mellett az a vád, hogy támadásokat hajtottak végre a Sínai-félszigeten a biztonsági erők ellen. Valamint hogy a “Sínai Államnak”, az Iszlám Állam helyi szervezetének a tagjai. Állítólag mindannyian részesei voltak 17 műveletnek, melyből kettő a már említett szaúdi és egyiptomi merényletterv volt – ezeket elbocsátott rendőrtisztek tervelték ki. További részletek nem ismertek.

Globoport

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑