Cadmus fordítás Cadmus

Egyiptomban megkezdődött az elnökválasztási kampány, Al-Sisi az esélyes

2018. 02. 25.

Megkezdődött Egyiptomban szombaton az elnökválasztás kampánya, amelynek kétségtelenül a jelenlegi államfő, Abdel-Fattah Al-Sisi az esélyese.

Az elnökválasztás első fordulóját március 26. és 28. között tartják, ahol az országot 2014 óta vaskézzel irányító Szíszi és a nagyközönség előtt ismeretlen Músza Musztafa Músza áll versenyben egymással. Míg az ellenzéki jelölteket eltávolították a versenyből, illetve saját maguk vonták vissza a jelöltségüket, a hatalomhoz közel álló al-Gad párt elnöke az utolsó pillanatban jelöltette magát, korábban Szíszit támogatta.

A kampány egyetlen jelöltről fog szólni”

– mondta Musztafa Kamal esz-Szájed, a Kairói Egyetem politikatudományi tanára.

A volt vezérkari főnök, Al-Sisi máris mindenütt jelen van a televízióban és a sajtóban, amely állandóan tudósít hazai és külföldi utazásairól, a különböző hazai és nemzetközi vezetőkkel tartott találkozóiról. Az utcákon az arcképei és a választási plakátok szintén őt dicsőítik. Az egyetlen bizonytalansági tényező a távolmaradás lehet, így az elnök hívei tömeges szavazásra szólították fel az egyiptomiakat.

Házról-házra járva győzik meg a választókat a részvétel fontosságáról”

– közölte Al-Sisi kampányszóvivője, Mohamed Bahaa Abu Sukka szombaton a televízióban.

A Nemzeti Választási Hatóság (NEA) “pártatlanságra” szólította fel a médiát, és megtiltotta a politikusoknak, hogy “a választások eredményének pozitív vagy negatív befolyásolása érdekében részt vegyenek a választási kampányban”.

Abdel Moneim Abul Futuhot, a kairói kormány által “terrorszervezetnek” tartott Muszlim Testvériség egykori vezetőjét február 14-én őrizetbe vették, miután más iszlamista vezetőkkel együtt a választás bojkottjára szólított fel.

A rendszer azzal vádolja, hogy “akadályozta a lojális versengést”. Abul Futuhhoz hasonlóan a kormányt kritizáló több más politikust is “kivontak a forgalomból” az elnökségért folyó verseny kezdete óta. A korrupcióellenes szervezet volt vezetőjét, Hisam Geneinát február 13-án vették őrizetbe, miután a sajtóban megszellőztette az állam vezetőit kompromittáló titkos iratok létezését.

2013 ban megválasztott Mohamed Murszi iszlamista elnököt megbuktató Al-Sisi hatalomra kerülése óta a hatóságok erővel nyomnak el minden iszlamista megmozdulást. Nemzetközi civil szervezetek azzal vádolják Al-Sisi elnököt, hogy még a 2011. évi forradalommal megdöntött Hoszni Mubarak volt államfőnél is tekintélyelvűbb, és hajlamosabb a megtorlásra.

Orientalista.hu – PestiSrácok nyomán

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑