Cadmus fordítás Cadmus

Elcsalt elnökválasztás miatt háborog Kongó

2019. 01. 21.

Miközben a kiszivárogtatott adatok egyértelműen azt jelzik, hogy az ellenzéki Martin Fayulu a szavazatok mintegy hatvan százalékával megnyerte a Kongói Demokratikus Köztársaság decemberi elnökválasztását, a közép-afrikai ország alkotmánybírósága tegnap mégis azt jelentette be, hogy egy másik jelölt, Felix Tshisekedi nyerte a voksolást. Fayulu azonban nem enged: tegnap az egykori belga gyarmat egyedüli jogszerű elnökének nyilvánította magát, hívőit pedig arra biztatta, békésen demonstráljanak a jogtalanul hatalomra emelt riválisa ellen.

Még december 30-án tartották meg a Kongói Demokratikus Köztársaságban az egyébként már két éve esedékes, eredetileg december 23-ra kiírt parlamenti és elnökválasztásokat, azonban még most sem csitul a szavazatok összeszámlálása, illetve az eredmények hitelessége miatti aggályok nyomán kirobbant botrány. Az elnökválasztáson másodikként befutó ellenzéki Martin Fayulu ugyanis megkérdőjelezte a választási bizottság által közzétett előzetes eredményeket, amelyek szerint Felix Tshisekedi nyert a szavazatok 38,57 százalékával, míg ő a második helyen végzett a voksok 34,8 százalékával, és a szavazatok újraszámlálására kérte az alkotmánybíróságot.

A testület azonban tegnap elutasította kérelmét, mondván: Fayulu nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani állítását, miszerint Tshisekedi összejátszott a kormánypárttal a voksok manipulálása érdekében. Fayulu arra alapozza elméletét, hogy Tshisekedi a háttérben megegyezett a mintegy 18 évig hatalmon lévő Joseph Kabila távozó elnökkel, miután utóbbi látta, hogy pártfogoltja, a harmadik helyre befutó Emmanuel Ramazani Shadary esélytelen a győzelemre.

Minden jel arra utal, hogy Fayulu nem a levegőbe beszél, ugyanis érvelését alátámasztja a közép-afrikai országban nagy befolyással bíró katolikus egyház is, amely negyvenezer megfigyelőt küldött a voksolásra, és a hivatalostól teljesen eltérő eredményre jutott: az adatokat múlt héten a Financial Times című üzleti lapnak sikerült megszereznie, Martin Fayulu kampánystábjának adatbázisával együtt.

A két, egymástól független adathalmazból pedig egybehangzóan az derül ki, hogy Fayulu az ország 26 tartományából 19-ben győzött, összesen 9,3 millió szavazatot kapott, hárommillióval többet, mint amit a választási bizottság állít. Tshisekedi ezzel szemben hárommillió voksot kapott, 4,1 millióval kevesebbet, mint amiről a hatóságok beszámoltak, ennek ellenére már kedden beiktathatják.

Fayulu továbbra sem adta fel, elutasította az alkotmánybíróság döntését, Twitter-oldalán pedig magát nyilvánította az egykori belga gyarmat „egyetlen jogszerűen megválasztott államfőjének”. Fayulu egyben országos tüntetésekre szólította fel a választókat. „Nem titok (…), hogy engem választottatok elnökké” – hangoztatta.

Magyar Idők – Tóth Loretta

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑