Cadmus fordítás Cadmus

Elektromos autókkal viszik a turistákat a gízai piramisokhoz

2018. 02. 10.

Elektromos autók viszik majd a turistákat a három piramishoz és a szfinxhez. Egyebek mellett ezt jelentette be újabb, 400 millió fontos (5 milliárd forint) fejlesztési projektje keretében az illetékes egyiptomi hivatal.

A tervek szerint a buszokat és a hagyományos autókat kitiltják a komplexum területéről. Ezek helyett 35 elektromos autó viszi majd a látogatókat a kaputól a piramisokig. Felépítik végre a méltó fogadóépületet, melyben egy mozi is helyet kap – itt az egyiptomi történelmet bemutató filmeket vetítenek majd.

A történelmi áhítatot lépten-nyomon megzavaró árusokat egy bazárba terelik, lovagolni és tevegelni pedig a piramisoktól három kilométerre kijelölt helyen lehet majd.

Egyiptomban a turizmus adja a GDP jelentős részét, ezért a kormány újabb és újabb intézkedéseket hoz az arab tavasz és az azt követő politikai nyugtalanság, merényletek és rossz közbiztonsági helyzet miatt gyengélkedő ágazat fellendítésére. Nemrégiben adtunk hírt mi is arról, hogy mennyi minden szorulna változtatásra a piramisok környékén, hogy azok méltóképpen tudják fogadni a látogatókat.

Orientalista.hu – Globoport

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑