Cadmus fordítás Cadmus

Életfogytiglani börtönre ítélték az isztambuli terrortámadás három vádlotját

2018. 01. 31.

Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt szerdán a bíróság Isztambulban három vádlottat a 2016. január 12-én a Sultanahmet téren végrehajtott pokolgépes merénylet ügyében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A támadás halálos áldozatai német turisták voltak.

A pernek összesen 26 vádlottja van, köztük szíriai és iraki állampolgárok. Az ítélethirdetésen csak az előzetes letartóztatásban ülő négy vádlott volt jelen.

A három fő vádlott az alkotmány megsértéséért, emberölésben való segédkezésért, emberölési kísérletben való segédkezésért, illetve veszélyes anyag engedély nélküli birtoklásáért súlyosbított életfogytiglanit, valamint fejenként 329 év börtönbüntetést kapott.

A negyedik fogva tartottat szintén bűnösnek találták abban, hogy az Iszlám Állam tagja volt, de az előzetesben töltött időre tekintettel szabadlábra is helyezték.

A bíróság egyúttal arról is döntött, hogy különválasztja további négy, még szökésben lévő érintett ügyét, valamint a fennmaradó 18 embert bizonyíték hiányában felmenti.

A per ítélethirdetése eredetileg tavaly november 20-án lett volna, de először idén január 8-ra, majd január 24-re, végül pedig január 31-re halasztották.

A vádirat szerint az öngyilkos merényletet a Szíriából érkezett Nabil Fadli hajtotta végre. A Sultanahmet téren álló obeliszknél egy többségében németek alkotta turistacsoportba vegyült és működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. 12 német állampolgárt megölt, 16 embert pedig megsebesített.

Ankara az Iszlám Államot teszi felelőssé a támadásért, de a terrorszervezet nem jelentkezett elkövetőként. A dzsihadisták az utóbbi két és fél évben számos öngyilkos merényletet hajtottak végre Törökország nagyvárosaiban.

Legutóbb 2016. szilveszter éjszakáján az isztambuli Reina klubban gépkarabéllyal nyitott tüzet egy terrorista az ünneplőkre. A támadásban 39 ember halt meg, 69 pedig megsebesült.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑