Cadmus fordítás Cadmus

Elfogatóparancsot adtak ki Törökországban egy tévés prédikátor és több mint 200 követője ellen

2018. 07. 11.

Elfogatóparancsot adtak ki szerdán Törökországban Adnan Oktar muzulmán tévés prédikátor és 234 követője ellen egyebek mellett azzal a gyanúval, hogy bűnszervezet tagjai – jelentette az Anadolu állami hírügynökség.

Az előállításokat a rendőrség pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó igazgatósága hajtja végre. A hatósági fellépés központja Isztambul, de a művelet további négy török tartományt is érint.

Oktart már a reggel órákban őrizetbe vették isztambuli házában.

Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, hogy a prédikátor és testőrei a rendőri intézkedés során ellenállást tanúsítottak.

Az elfogatóparancs érintettjeit egyebek között politikai és katonai kémkedéssel, a terrorizmus elleni törvény megsértésével, a vallási érzelmekkel való visszaéléssel, kiskorúakkal szembeni nemi erőszakkal, gyerekrablással, pénzmosással, közokirat-hamisítással, zsarolással, rágalmazással, valamint a családvédelemre, illetve a nők elleni erőszak megelőzésére vonatkozó törvény megsértésével is gyanúsítják.

Oktar egyike Törökország legmegosztóbb közéleti személyiségeinek. Saját televíziós csatornáján, az A9-en zenés beszélgetős műsorokat vezet. A férfi az élőben sugárzott adásokban különféle témákat érintve az iszlám értékeiről prédikál a szinte kizárólag fiatalokból álló hallgatóságnak.

A programot időről időre az általa “cicuskáknak” nevezett lányok táncos előadásai szakítják meg, amelyeket Oktar ülve néz végig.

A török médiahatóság februárban néhány adás erejéig felfüggesztette a műsort, és pénzbírságot szabott ki az A9 csatornára, amiért a programban megalázzák a nőket.

Tavaly októberben Oktar azzal váltott ki vitát a török társadalomban, hogy jachtjával a Boszporuszon végighajózva ült lakomát bikinis “cicuskáival”.

Oktar először belsőépítésznek tanult, majd filozófiát és történelmet hallgatott, végül azonban nem fejezte be egyetemi tanulmányait. Harun Yahya álnéven számtalan könyv szerzője. Írásaiban többször hangot ad az ateizmust, a darwinizmust és a cionizmust bíráló nézeteinek.

Haon.hu, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑