Cadmus fordítás Cadmus

Eljárás indult Iránban tíz katona ellen az utasszállító véletlen lelövésével összefüggésben

Eljárás indult vasárnap Iránban egy katonai törvényszéken a hadsereg tíz tagja ellen a csaknem két éve véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgéppel összefüggésben.

A teheráni bíróság feladata a több mint száz vádló kezdeményezte perben kideríteni, ki felelős a gép lelövéséért, illetve miért hátráltatták a történtek feltárását.

Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese 2020. január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy az iráni Forradalmi Gárda légvédelme tévedésből lelőtte a gépet. A repülőn 176 ember volt, és senki sem élte túl a tragédiát.

Az iráni kormány szerint “végzetes hibáról” volt szó a hadsereg részéről, amely riadókészültségben volt, miután egy amerikai drón megölte Bagdadban Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda magas rangú parancsnokát. Az irániak esetleges válaszcsapásoktól tartottak, miután a dróntámadásra megtorlásul rakétákat lőttek ki olyan iraki támaszpontokra, amelyeken amerikai katonák állomásoztak.

Az iráni polgári repülési igazgatóság tavaly júliusi jelentése pedig a katonai radar hibás kezelésére, valamint több emberi mulasztásra hivatkozott, amik az ukrán gép lelövéséhez vezethettek. Tavaly decemberben a teheráni vezetés a halottak hozzátartozóinak fejenként 150 ezer dollárnak megfelelő kártérítést ajánlott fel.

MTI

Sharing is caring!

,




Back to Top ↑