Cadmus fordítás Cadmus

Elkapták az Iszlám Állam egyik legismertebb hóhérát

2018. 01. 03.

Abu Omart, a terrorállam ősz szakállú hóhérát még pénteken fogták el az iraki kormányerők tagjai, azonban csak mára erősítették meg az információt.

Omar az Iszlám Állam megjelenése óta a radikális milicista szervezet kötelékébe tartozott. Mivel a férfi már akkor sem volt fiatal, a terrorcsoport nem küldte ki a frontvonalra, hanem más feladattal bízta meg, ő lett a helyi hóhér.

Több olyan videó is készült róla, amelyen különböző módon végzi ki a saría-bíróságok elítéltjeit. Helyi beszámolók szerint a legtöbb gyilkosságot kövezéssel hajtotta végre.

Omar azután is a városban maradt, hogy az iraki kormányerők azt felszabadították. A helyiek nem felejtették el a tetteit, és kiadták a korábbi hóhért a hadseregnek, akik le is tartóztatták.

A férfit jelenleg az iraki kormányerők tartják fogságban. Minden bizonnyal hadbíróság halálra ítéli a rémtettei miatt.

Bár a terrorcsoportot pár hónapja már sikeresen kiűzték a városból, a korábbi harcosok és kollaboránsok továbbra is a környéken bujkálnak. Egyes feltételezések szerint Szíriában és Irakban már csak kevesebb mint ezer ISIS terrorista tartózkodik.

Omar egyik legnagyobb port kavart kivégzése az volt, mikor három, homoszexualitása miatt elítélt férfi lefejezésénél tanúskodott, ő olvasta fel a bámészkodó helyiek előtt a terrorállam ítéletét. A gyilkosságokról készült képsorok bejárták a világsajtót.

Az ENSZ szerint csak Moszulban több mint negyvenezer házat és lakást kell helyreállítani, hogy visszaköltözhessenek oda a korábbi lakók. Az Irak északi részében fekvő nagyvárosban korábban kétmillióan éltek.

Orientalista.hu – 888.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑