Elkezdődött a háborús bűnökkel vádolt mali dzsihadista pere a Nemzetközi Büntetőbíróságon

Elkezdődött a háborús bűnökkel vádolt mali dzsihadista, Al-Hasszán Ag Abdul Aziz Ag Mohamed Ag Mahmud perének tárgyalása kedden a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC).

Al-Hasszánt egyebek mellett kínzással és nemi erőszakkal is vádolják. Az ügyészség szerint ő volt az iszlamista rendőrség vezetője Timbuktuban 2012 és 2013 között, amikor a térségbe behatoló szélsőséges szakadárok emlékműveket pusztítottak el, a nőket pedig szexuális rabszolgasorba vetették.

A férfi vélhetőleg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló, Anszár ed-Dín (A hit védelmezői) nevű szalafista csoport tagja volt, amely abban az időben Észak-Maliban átvette az ellnőrzést több terület felett. Ez idő alatt gyakoriak voltak a nyilvános korbácsolások, csonkítások és kényszerházasságok is.

“Azt feltételezzük, hogy Al-Hasszán napi rendszerességgel vett részt a visszaélésekben” – jelentette ki a tárgyaláson elnöklő bíró, Antonie Kesia-Mbe Mindua.

A vádlottnak egyelőre nem kellett nyilatkoznia arról, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja magát, azonban védői kedden bejelentették, hogy ügyfelük poszttraumás stressz szindrómában szenved, így lehetséges, hogy nem alkalmas a meghallgatásra.

Ügyvédje, Nicoletta Montefusco szakember kijelölését kérte bíróságtól a vádlott állapotának kivizsgálásra. Montefusco a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások következtében nem tudtak védencükkel személyesen beszélni több hónapon keresztül, és mikor sor került végre a találkozóra, Al-Hasszán állapotát “aggasztónak” találták.

Az ügyvéd szerint a vádlott az emlékezőképességre is kiható disszociatív zavarokban szenved, aminek valószínűleg a kegyetlen bánásmód lehet az oka. A védelmet ellátó ügyvédek előzőleg már tájékoztatták a testületet, hogy Al-Hasszánt megkínozták mali fogva tartása alatt, mielőtt – 2018 áprilisában – átadták a hágai bíróságnak.

Az egyetlen mali dzsihadista, akit korábban sikerült felelősségre vonni a timbuktui pusztításért, Ahmad al-Faqi al-Mahdi, aki bűnösnek vallotta magát, és akit tavaly kilenc év börtönre ítéltek kulturális örökség elpusztításáért. Al-Mahdi esete volt az első, hogy valakit emiatt marasztaltak el háborús bűnösként.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑