Cadmus fordítás Cadmus

Elnökválasztást tartanak a Kongói Köztársaságban

2021. 03. 21.

Elnökválasztást tartanak vasárnap a Kongói Köztársaságban. Elemzők és diplomaták szerint a 77 éves Denis Sassou N’Guesso államfő 36 évi elnökség után továbbra is hatalomban marad, míg hat ellenfele közül a legbefolyásosabbat Covid-19-fertőzéssel kórházban ápolják.

A Netbloks nemzetközi internetmegfigyelő szervezet szerint a választást megelőző éjjel lekapcsolták a közép-afrikai országban az internetet, a kormány pedig nem adott ki közleményt Guy Brice Parfait Kolelas ellenzéki jelölt betegségéről.

Annak ellenére, hogy az alkotmány lehetővé teszi a szavazás elhalasztását, ha egy jelölt nem tud részt venni a szavazáson, Brazzaville-ben a tervek szerint reggel nyolckor megnyíltak a szavazóhelyiségek – közölték megfigyelők.

A 61 éves Kolelas pénteken lemondta kampányzáró nagygyűlést, újságíróknak azt mondta, hogy attól tart, maláriás. A közösségi hálón szombaton közzétett videofelvételen Kolelast egy kórházi ágyon lehetett látni, oxigénmaszkban, vérnyomásmérő mandzsettájával a karján.

“Drága honfitársaim, bajban vagyok. A halállal harcolok” – mondta a gyenge hangon a politikus, miután levették az oxigénmaszkját. “Kérlek azonban bennetetek, álljatok ki a változás mellett. Én már nem fogok tudni semmiért harcolni”.

Cyr Mayanda kampányszóvivő közölte vasárnap, hogy Kolelas állapota stabil, de a tervek szerint Franciaországba szállítják további gyógykezelésre.

Kolelas 2016-ban mintegy 15 százalékkal a második helyen végzett Sassou N’Guesso mögött az elnökválasztáson. Az ellenzék meglehetősen élesen bírálta az elnököt, “rendőrállamnak” a Kongói Köztársaságot.

Szerdán a biztonsági erők 55 ezer-60 ezer tagja előzetesen leadta voksát, amit az elnök ellenfelei lehetséges csalás forrásának tekintenek.

A választásra nem hívták meg sem az ENSZ, sem az Európai Unió megfigyelőit, a belügyminisztérium a katolikus egyház 1100 megfigyelőjének a részvételét sem engedélyezte.

A Kongói Köztársaságban kevesebb mint 10 ezer embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus, az általa okozott Covid-19-betegségbe a hivatalos adatok szerint 134-en haltak bele.

Az eredményeket várhatóan a szavazás után négy napon belül teszik közzé. Ha egyetlen jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint 50 százalékát, 15 nappal később második fordulót tartanak.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑