Cadmus fordítás Cadmus

Elutasították a dzsihaditák ,hogy feloszlassák idlebi szervezetüket

2018. 08. 05.

Elutasította a Nuszra Front néven ismertté vált dzsihadista csoport, hogy Törökország követelésére feloszlassa az északnyugat-szíriai Idleb tartományban az ottani szervezetét – jelentette szombaton az al-Vatan című szíriai napilap internetes kiadása.

A lap úgy tudja: Ankara felajánlotta az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat szíriai szervezeteként számon tartott – mára a Dzsebhat as-Sám elnevezés használatára áttért – an-Nuszra Front szíriai állampolgárságú harcosainak, hogy lépjenek be a török katonák által szervezett „észak-szíriai hadsereg” kötelékébe, míg a külföldi zsoldosokat felszólította, térjenek vissza hazájukba a helyi igazságszolgáltatási hatóságokra bízva sorsukat.

A szíriai rendezés úgynevezett asztanai formátumának három kezes állama – Oroszország, Irán és Törökország – közül az utóbbinak kiemelt szerepe van a 2017-ben Idlíb tartományban és a környező térségekben kialakított feszültségmentesítési övezet stabilitásának fenntartásában. Ez mára az egyetlen régió Szíriában, amely még mindig Bassár el-Aszad szíriai elnök fegyveres ellenzékének ellenőrzése alatt áll, miután a kormányerők felszámolták a lázadók fészkeit Kelet-Gútában és az ország déli felében.

Idlíbben csütörtökön jelentették be a „Nemzeti Felszabadítási Front” (NFF) megalakulását, amelynek soraiban a török haderővel szövetséges Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) nevű – mérsékeltnek mondott – iszlamista ernyőszervezet mellett a terrorista Ahrar Al-Sham és a Harakat Nur Al-Din Al-Zinki nevű iszlamista szélsőséges csoportosulás is részt vesznek.

A 14 különböző szervezetből megalakult NFF 40-50 ezer terrorsitát számlál. Ezt az új alakulatot Fadlallah al-Hadzsi, a Fajlak Al-Sham iszlamista szervezet egyik katonai parancsnoka vezeti.

Az al-Vatan szerint Ankara az NFF segítségével akarja megtisztítani Idleb tartományt az an-Nuszra Front erőitől, miután az megtagadta, hogy feloszlassa önmagát. A lap úgy tudja: a török vezetés további tervei szerint a jövőben 70 ezer fősre duzzasztott haderővel kívánja ellenőrizni az északnyugat-szíriai tartományt, illetve a török határvidéket.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑