Cadmus fordítás Cadmus

ENSZ: Ankara vonja vissza kilépését az Isztambuli egyezményből

2021. 03. 23.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) felszólította kedden Törökországot, vonja vissza a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli egyezményből való kiválásáról szóló döntést.

A Recep Tayyip Erdogan vezette török kormány szombaton jelentette be a kiválást az egyezményből, amelyet Törökország 2011-ben írt alá és 2012-ben elsőként ratifikált. A bejelentés egyúttal aláhúzta, hogy az ország belső jogalkalmazással kívánja megvédeni a nők érdekeit.

A török kormány nem fűzött hivatalos indoklást a kilépésről szóló döntéshez, de a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) részéről visszatérően bírálták az egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. Az AKP olvasatában ez utóbbi elv egyenlő a homoszexualitás népszerűsítésével, ráadásul az egyezmény szerintük hozzájárul a válások számának növekedéséhez.

A hét végén Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke úgy vélte, a kilépés veszélyes üzenetet küld a világnak, és felhívta Törökország figyelmét, hogy az isztambuli egyezmény célja, a nők és a lányok alapvető jogi védelmének biztosítása az egész világon, különösen a járvány idején, amikor a nemi alapú erőszak egyre fokozódik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a török nők 38 százalékát érte már erőszak partnere részéről, miközben az európai országokban átlagosan a nők 25 százaléka számolt be erről.

Az OHCHR ezen kívül aggodalmát fejezte ki a török ellenzéki aktivisták fogvatartásával kapcsolatban is kapcsolatban is. Liz Throssell, a hivatal szóvivője újságíróknak azt mondta, Ankara homályosan megfogalmazott terrorizmusvádak segítségével igyekszik elhallgattatni mindenkit, aki bírálni meri.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑