Cadmus fordítás Cadmus

ENSZ: Etiópiának nincs joga kiutasítani az ENSZ-tisztségviselőket

2021. 10. 02.

Az ENSZ pénteken tájékoztatta Etiópiát arról, hogy nincs joga kiutasítani azt a hét ENSZ-tisztségviselőt, akiket azzal vádolt, hogy beavatkoztak az ország belügyeibe.

Farhan Hak, a világszervezet helyettes szóvivője elmondta: diplomáciai feljegyzést küldtek Etiópia állandó ENSZ-missziójának, és António Guterres ENSZ-főtitkár telefonon tájékoztatta Abij Ahmed etióp miniszterelnököt arról, hogy az ENSZ jogi álláspontja szerint a világszervezet munkatársai nem minősíthetők nemkívánatos személynek (persona non grata).

A diplomáciában alkalmazott persona non grata, azaz a nemkívánatos személy eljárás államok közötti kapcsolatokra vonatkozik, és az ENSZ nem állam – húzta alá Hak.

A párizsi külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Franciaország is elutasítja az etiópiai kormány döntését. A tisztségviselő közleményében kiemelte: jó lenne, ha az ENSZ alkalmazottai folytatni tudnák munkájukat, hiszen súlyos humanitárius válság van az országban, és számos régióban összesen több mint ötmillió ember áll élelmezési válsághelyzet küszöbén.

Etiópia csütörtökön jelentette be, hogy kiutasítja a világszervezet hét tisztségviselőjét, és 72 órát ad nekik arra, hogy elhagyják az országot. A kiutasítottak között van az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF), valamint az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) vezetője.

A világszervezet és az addisz-abebai kormány a tigréi konfliktus miatt különbözött össze. Az ENSZ azt kifogásolta, hogy a tigréi blokád miatt a szükséges segélyszállítmányok mindössze 10 százaléka jut el a harcok sújtotta térségbe, míg az etióp hatóságok azzal vádoltak humanitárius alkalmazottakat, hogy kivételeznek a tigréi erőkkel, és felfegyverezi őket. Mindazonáltal nem szolgáltak bizonyítékokkal ezeknek az állításoknak az alátámasztására.

Az ENSZ aggodalmát fejezte ki az etiópiai Tigrében élők helyzete miatt, és Addisz-Abebát bírálta

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) pénteken aggodalmát fejezte ki az észak-etiópiai Tigré tartományban élők helyzete miatt, valamint bírálta Addisz-Abebát, amiért a világszervezet több vezető tisztségviselőjét kiutasította.

Genfi sajtótájékoztatóján Jens Laerke, az OCHA szóvivője hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy a harcok dúlta Tigrébe eljussanak a segélyszállítmányok. Hozzátette, hogy a tartományban vizsgált várandós nők és szoptatós anyák 79 százalékánál állapítottak meg súlyos alultápláltságot, és július közepe óta a segélykamionok alig 11 százaléka jutott be a térségbe.

Rupert Colville, az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője ugyanekkor az etiópiai kormányt bírálta, amely csütörtökön a világszervezet hét vezető tisztségviselőjét kiutasította az országból azzal az indokkal, hogy beavatkoztak annak belügyeibe. Leszögezte: az ENSZ ezt a lépést – amelyet a szóvivő “gyakorlatilag példátlannak” nevezett – elfogadhatatlannak tartja.

A mintegy 5,2 milliós Tigrében tavaly november óta dúlnak harcok a kormányerők és az etnikai alapon szerveződött Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) fegyveresei között. A harcokban és légicsapásokban ezrek vesztették életüket, kétmillióan menekültek el otthonukból, és súlyos humanitárius válság alakult ki, mert a régióba nem engedték be a segélyszervezeteket.

Addisz-Abeba júniusban tűzszünetet jelentett be, miután a felkelők elfoglalták Tigré székhelyét, Mekelét és a terület nagy részét. A fegyvernyugvást azonban a felkelők elutasították, az összecsapások pedig átterjedtek a szomszédos régiókra is. Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségének (USAID) vezetője, Samantha Power augusztusban az etióp kormányt tette felelőssé a segélyek visszatartásáért, az OCHA pedig szintén augusztusban jelezte, hogy nem tud segélyszállítmányokat bejuttatni a tartományba.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑