ENSZ: még mindig nem biztonságos a rohingják visszatérése Mianmarba
2022. 08. 18.
Még mindig nem biztonságos, hogy a rohingja menekültek visszatérjenek Mianmarba – jelentette ki Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa Dakkában szerdán, öt évvel a muzulmán kisebbség tömeges meneküléséhez vezető mianmari katonai megtorlás után.
Sajnos a határ túloldalán lévő helyzet miatt a feltételek nem adottak a biztonságos visszatéréshez – jelentette ki Michelle Bachelet újságírók előtt a bangladesi fővárosban.
A hazatelepítést önkéntes és emberhez méltó módon kell végrehajtani, és kizárólag akkor, amikor tartósan biztonságos feltételeket garantálnak Mianmarban – mondta az emberi jogi főbiztos.
Mintegy 750 ezer rohingja menekült el a hadsereg megtorló akciói elől 2017-ben Bangladesbe, ahol már eleve mintegy százezer menekült tartózkodott, akik a korábbi erőszakhullámok miatt lépték át a határt. A rohingjákat Mianmarban hátrányosan megkülönböztetik, megtagadják tőlük az állampolgárságot és sok más jogot.
Mianmart a polgári kormányzat tavaly év eleji megbuktatása óta katonai junta irányítja.
Bachelet vasárnap érkezett Bangladesbe, látogatást tett a mianmari határ közelében fekvő Cox’s Bazar-i menekülttáborban, találkozott Sejk Hasina miniszterelnökkel, aki közölte: a több százezer rohingjának vissza kell térnie Mianmarba.
A rohingják mianmari állampolgárok, és vissza kell őket fogadni – idézte a kormányfőt sajtótitkára, Ihszanul Karim.
Az indiai belügyminisztérium szerdán közölte, hogy őrizetbe veszik és kiutasítják a fővárosban, Újdelhiben tartózkodó, “illegális külföldieknek” minősülő rohingja menekülteket.
Előzőleg szerdán Hardíp Szingh Puri szövetségi lakásügyi és városfejlesztési miniszter még azt írta a Twitteren, hogy a rohingjákat lakásokban helyezik el Delhi Bakkarvala negyedében, és rendőri védelemben részesítik őket.
Narendra Modi kormánya már korábban is megpróbálta kiutasítani a rohingjákat.
Becslések szerint az idei év elején mintegy 1100 rohingja élt Delhiben és további 17 ezer az ország más részeiben – közölte Ali Dzsohar rohingja emberi jogi aktivista, aki szerint idén mintegy kétezren mentek át Bangladesbe, attól tartva, hogy Indiából kiutasítják őket.
MTI