Cadmus fordítás Cadmus

ENSZ: Világszerte 821 millióra nőtt az éhező emberek száma

2018. 09. 12.

Tavaly 821 millió ember, vagyis minden kilencedik lakos éhezett a világon – derült ki az ENSZ kedden Rómában ismertetett jelentéséből, amely megállapítja, hogy immár harmadik éve nő az éhezők száma a világon, ami részben a fegyveres konfliktusoknak és klímaváltozásnak tudható be.

Két évvel ezelőtt, 2016-ban még 804 millió éhezőt tartottak nyilván, 38 millióval többet, mint az előző évben.

A dokumentum szerint az utóbbi három évben az éhezők száma világszerte gyarapodott, és az egy évtizeddel ezelőtti szintekhez közelített. Éveken át ez a szám csökkenőben volt, olyannyira, hogy a világszervezet 2030-ig célul tűzte ki az éhínség felszámolását.

A kiugró növekedést először tavaly vették észre az ENSZ szervezetei, amelyek szerint konfliktusok, gazdasági visszaesések és klímaváltozáshoz köthető történések, mint szárazságok és árvizek tehetők felelőssé a negatív trendért. A helyzet különösen Afrika és Dél-Amerika több régiójában romlik.

Az alultáplált emberek részaránya különösen azokban az államokban jelentős, amelyekben szélsőséges időjárási viszonyok uralkodnak, súlyos szárazságok vagy szokatlanul heves esőzések sújtják őket.

A kedden közzétett jelentés szerint globálisan az öt évesnél fiatalabb gyermekek 22 százaléka, 151 millió gyerek alulfejlett, 672 millió ember – a világ felnőtt lakosságának 13 százaléka – pedig túlsúlyos.

A jelentést az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) közösen dolgozta ki.

Az olasz fővárosban székelő FAO minden évben összesíti az élelmezésbiztonság és táplálkozás globális helyzetét.

Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑