Cadmus fordítás Cadmus

Enyhén növekszik a török turizmus

2017. 08. 05.

Biztató növekedést könyvelt el a törökországi turizmus a második negyedévben: a szektor bevételei 8,7 százalékkal nőttek június végéig az előző év azonos időszakához képest. 

Az Euronews riportere az ország volt turisztikai miniszterével beszélgetett:

„Mik lehetnek a főbb okai, hogy visszaesett a turizmus az utóbbi három évben?”

„Korábban az európai és orosz turisták egyik legfontosabb célpontja voltunk. A külpolitika miatt azonban elvesztettük ezt a pozíciónkat. A turizmus továbbra sem a régi, de vannak arra utaló jelek, hogy javul a helyzet. A németek után az oroszok jöttek a legtöbben Törökországba. Tavaly alig voltak nálunk orosz turisták” – mondta Ertuğrul Günay.

Az európai és orosz látogatók a törökországi merényletek és politikai feszültségek miatt maradtak el. Míg 2015-ben még ötmillió hatszázezer, addig 2016-ban már csak hárommillió kilencszázezer német turista érkezett a török partokra pihenni.

„Az igazán nagy partnereink Európában Németország, az Egyesült Királyság, Hollandia, Ausztria és Franciaország. Ha vissza akarjuk szerezni korábbi vezető szerepünket a turizmusban, vissza kell nyernünk a turistákat ezekből az országokból” – vélte a volt miniszter.

A turizmusból és az utazáshoz kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel Törökország GDP-jének mintegy 12 százalékát teszi ki.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

,




Back to Top ↑