Cadmus fordítás Cadmus

Erdogán hívei megkéseltek három kurdot Brüsszelben

2017. 03. 31.

Véres összecsapás volt a török konzulátus épülete előtt Brüsszelben. Hárman állítólag komolyan megsérültek, sajtóértesülések szerint késsel megszúrták őket.

A demonstrációkat az április 16-i népszavazás miatt szervezték, amikor Erdogan török elnök jogköreinek bővítéséről lehet majd voksolni.

A konzulátus előtt ott voltak, akik a nem szavazatok mellett kampányolnak, mert szerintük félő, hogy az elnök túlzott hatalma veszélyeztetheti a szabadság- és az emberi jogokat.

És ott voltak az elnök hívei is, akik szerint bő két hét múlva igennel kell majd szavazni. A két csoport aktivistái csaptak össze és később a rendőrök is beavatkoztak.

A törökországi népszavazás ugyan majd csak április 16-n lesz, de a külföldön élő török állampolgárok már most megkezdték leadni a szavazataikat.

A véres incidens akkor történt amikor az Erdogan párti tüntetők meg akarták akadályozni, hogy három kurd nemzetiségű török állampolgár leadja szavazatát. A belga kormányfő elítélte a támadást.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑