Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Erdogan kiakadt az amerikaiakra

2017. 09. 01.

Botrányosnak nevezte pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök, hogy a közelmúltban tett egyesült államokbeli látogatása során elkövetett erőszakos cselekmények miatt amerikai ügyészek vádat emeltek biztonsági szolgálatának tagjai ellen.

“Ez egyszerűen botrány” – mondta Erdogan a televíziónak nyilatkozva. “Az amerikai igazságszolgáltatás működésének botrányos demonstrálása”.

Összesen 19 embert, közöttük a török biztonsági szolgálat 15 tagját, illetve Erdogan testőreit azzal vádolják, hogy az amerikai fővárosban május 16-án békés kurd tüntetőket bántalmaztak. A 15 biztonsági ügynök közül három ellen kedden emeltek vádat.

Az erőszakos cselekmények május 16-én este zajlottak Törökország washingtoni nagykövetének rezidenciája előtt, ahová Erdogan a Donald Trump elnökkel a Fehér Házban lezajlott tárgyalása után látogatott. A verekedésben tizenketten sérültek meg, közöttük egy rendőr.

Erdogan pénteken azt is bejelentette, hogy következő egyesült államokbeli látogatásán – ahová szeptemberben utazik az ENSZ-közgyűlés ülésszakára -, “lehetőség szerint” találkozik Trump elnökkel, és megvitatja vele a vádemelések ügyét.

A török külügyminisztérium szerdán már elítélte a vádemeléseket, amelyeket “igazságtalannak és részrehajlónak” nevezett. A tárca ismertette az Egyesült Államok ankarai nagykövetével a reagálását, és közölte, hogy fenntartja magának “a jogot, hogy jogi úton lépjen fel a +megalapozatlan+ vádemelések ellen”.

A török elnök júniusban már az első vádemelésekre is ingerülten reagált, tétlenséggel vádolva az amerikai rendvédelmi szerveket.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter júniusban közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: a vádemelés egyértelmű üzenete, hogy “az Egyesült Államok nem tűri el, hogy megfélemlítéssel és erőszakkal elfojtsák a szólásszabadságot és a jogos politikai önkifejezést”.

A tizenkilenc vádlott közül egyelőre ketten vannak őrizetben: Sinan Narin Virginia, valamint Eyüp Yildirim New Jersey szövetségi állambeli lakosok, akiket ütlegelés és testi sértés miatt szeptemberben állítanak egy amerikai bíróság elé.

Törökország és az Egyesült Államok viszonya meglehetősen feszült, különösen azóta, amióta Washington az Ankara által “terroristáknak” tartott, az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló szíriai kurd milíciák felfegyverzéséről döntött.

Törökország többször is sikertelenül kérte a 2016. júliusi törökországi puccskísérlet szervezésével vádolt, pennsylvaniai száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatását.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑