Cadmus fordítás Cadmus

Erdogan pártján német törökök

2018. 06. 27.

Németország még csak emésztgeti, hogy a szövetségi köztársaságban élő törökök az otthoniaknál nagyobb arányban, csaknem kétharmados többséggel támogatták a vasárnapi elnökválasztás győztesét, Recep Tayyip Erdogan államfőt. „Mi lelte őket?” – teszi fel a kérdést a Süddeutsche Zeitung, míg a Frankfurter Rundschau úgy véli: probléma a német törökök (Deutschtürken) választási viselkedése.

A hajnalig önfeledten az utcákon ünneplő tömeg látványa azzal együtt felkavarta Németországot, hogy a mintegy hárommil­liós németországi török (és törökországi kurd) közösségből nem mindenkinek van török választójoga, így – 50 százalékos részvétel mellett – mintegy 420 ezren voksoltak Erdoganra.

Mindez a németek szerint azért is vérlázító, mert miután a török politika az elmúlt években számos ponton konfrontálódott a némettel, most az ő iskoláikban tanult, az ő társadalmi és médiakörnyezetükben élő törökök többsége Ankara mellé állt. A német média napirenden tartotta például Deniz Yücel német–török újságíró ügyét, akit terrorvádak alapján egy éven át tartottak vizsgálati fogságban, mielőtt vádemelés nélkül szabadon engedték volna. „Németország liberális jogállamában kétharmadnyian szavaztak Erdoganra, egy olyan embert támogatva, aki éppen a szemétdombra hajítja Törökországban a szabadságot” – háborog a Süddeutsche Zeitung.

Ez a bevándorlók integrációjának kritikája is – mutat rá a Deutsche Welle rádió, emlékeztetve: sok németnek már attól elkerekedett a szeme, hogy Me­sut Özil és Ilkay Gündogan török származású német válogatott labdarúgó a választási kampányban Erdogannal fotóztatta magát.

– Rossz érzés, amikor újra és újra az jelenik meg, hogy a felszín alatt minden másképp fest, a multikulti pedig megbukott – mondta Gö­kay Sofuog­lu, a TGD németországi török szervezet elnöke. Sevim Dagdelen török származású radikális baloldali Bundestag-képviselő szerint Erdogan részben a török mecseteken keresztül épített ki hálózatot Németországban. Gülay Kizilocak, az esseni Törökország-tanulmányok Központjának kutatója úgy véli: az eredetileg vendégmunkásnak érkező törökök kitartottak hagyományos érté­keik mellett, a fiatalokban pedig egyfajta „dafkereakciót” vált ki, hogy elégedetlenek az integrációval, úgy érezve, nem fogadják el őket eléggé.

Magyar Idők – Szőcs László

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑