2018. 03. 20.

Erdogan több uniós támogatást vár a bevándorlók ellátásáért



Ankara a Törökországban tartózkodó menekültek megsegítésére szánt első, hárommilliárd eurós EU-s anyagi támogatás teljesítését is felveti majd az unió vezetőinek a március 26-ra tervezett várnai találkozón – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn az ankarai államfői palotában bírák és ügyészek előtt tartott beszédében.

Erdogan nehezményezte, hogy az ígért összegből – elmondása szerint – Ankara eddig körülbelül 850 millió eurót kapott meg, miközben Törökországban mintegy három és fél millió szíriai és nagyjából ötszázezer iraki menekült tartózkodik. Erdogan kijelentette: Törökország az oktatás és az egészségügy területén a menekültek minden szükségletét kielégíti.

A török államfő a bulgáriai Várnában Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével és Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozik.

Az EU és Törökország között 2016 márciusában létrejött, egyesek által bírált migrációs egyezmény keretében az unió eredetileg hárommilliárd eurót ajánlott fel a válság kezelésére, illetve ennek kimerülése esetére újabb hárommilliárdot. A szerződés alapján Törökország visszafogadja a területéről Görögországba jutó menekülteket, miközben az EU befogad Törökországból ugyanannyi szíriai menedékkérőt, mint amennyi illegálisan átkel a görög–török uniós külső határon.

Erdogan panaszával párhuzamosan az Európai Bizottság múlt szerdán már a második hárommilliárd eurós csomagot jelentette be a Törökországban tartózkodó menekültek ellátására. A 2016-os megállapodás hatályba lépése nyomán meredeken csökkent az Európába érkező menekültek és migránsok száma. A legfrissebb adatok szerint Ankara eddig több mint hétmilliárd eurót költött a válság kezelésére.

Orientalista.hu – MTI

, , , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com