Cadmus fordítás Cadmus

Erdogan: Törökországnak nem kötelessége Európa “migránsraktárává” válni

Törökországnak nem feladata, nem felelőssége és nem kötelessége Európa “migránsraktárává” válni – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtök este Ankarában az államfői kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján az Afganisztán felől fenyegető újabb migránshullámmal összefüggésben.

Erdogan kifejtette: Európa azzal, hogy lezárja határait, nem helyezheti kívül magát a problémán. “Európa ezzel nemcsak a nemzetközi jogot sérti meg, de az emberi értékeknek is hátat fordít” – fogalmazott.

A török államfő leszögezte, hogy országa nem az a hely, “ahová és ahonnan aki csak akar, be- és kiléphet, ahol kénye kedve szerint mozoghat”. A török társadalom ugyanakkor nem csak magára gondol, és nem fordít hátat azoknak, akik az ajtajához érkeznek – tette hozzá egyúttal.

Erdogan közölte, hogy jelenleg 180 ezer regisztrált, és mintegy 120 ezer regisztrálatlan afgán migráns él Törökország területén.

A török vezető jelezte, hogy országa erősen zárja majd a határait, és a jelenleg a területén tartózkodó illegális migránsokat haza fogja küldeni. “Hogy más útvonalon hova mennek, azt már az ő dolguk” – mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy a Törökországban élő szíriai menekültek kérdése ettől eltérő, bár kiemelte, hogy az arab ország helyzetének javulásával párhuzamosan, a török állampolgárok iránti felelősségből segíteni kell a szíriaiak hazatérését is.

Erdogan az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban ismét kilátásba helyezte, hogy ha szükséges, találkoznak az újonnan létrejövő tálib kormánnyal és átbeszélik közös ügyeiket.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑