Erdogan: új reformidőszak kezdődik a török igazságszolgáltatásban és a gazdaságban

Új reformidőszak kezdődik Törökország igazságszolgáltatási és gazdasági rendszerében – jelentette ki pénteken Recep Tayyip Erdogan államfő.

Erdogan a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Tekirdag (Rodostó) tartományi kongresszusán felszólalva kijelentette: “tudjuk, hogy a jogállamiság elve az egyik legkiemelkedőbb útja a befektetéseket felvirágoztató környezet kialakításának, valamint a gazdasági növekedés, a fejlődés, a jólét és a stabilitás biztosításának”.

A török államfő jelezte: 2021 első hónapjaiban a parlament igyekszik majd prioritásként napirendre tűzni az akciótervet, amelyben az emberi jogokra vonatkozó résznek különös jelentőséget fognak tulajdonítani. Az érintettekkel történő konzultációt követően az alapvető jogok védelmétől a tulajdonjog fejlesztéséig megannyi kiegészítő rendelkezést hozzáadnak a tervhez – húzta alá.

A gazdasági reformcsomaggal kapcsolatban azt közölte, hogy a program a stabilitásra, a növekedésre és a foglalkoztatásra helyezi a hangsúlyt. Elsődleges céljuk, hogy mihamarabb egyszámjegyűre mérsékeljék az inflációt – tette hozzá.

Erdogan egyúttal rámutatott, hogy amióta az AKP szerdai parlamenti frakcióülésén felvetette az új gazdasági megközelítést, “a piacok szemmel láthatóan pozitív irányba mozdultak el”.

Szerdán a török elnök arról beszélt, hogy egy, a hosszú távú megtakarítások számára alkalmas környezetet készítenek elő. A gazdasági növekedést a hazai megtakarításokból és a nemzetközi befektetésekből kívánják finanszírozni – mondta, majd hangsúlyozta, hogy mindennemű könnyítést megadnak annak a befektetőnek, aki bízik a török lírában és a török gazdaságban.

Pénteki beszédében Erdogan ismét arra kérte a helyi és a nemzetközi beruházókat, hogy bízzanak Törökországban és indítsák el új befektetéseiket.

A kis-ázsiai ország súlyos gazdasági gondokkal küzd. A líra az év eleje óta elvesztette értékének majdnem egyharmadát; múlt pénteken újabb történelmi mélypontra gyengült a dollárral szemben: egy amerikai dollár 8,52 török lírát ért. Az éves infláció 12 százalékhoz közelít, és az ország devizatartalékai jelentősen apadtak.

Múlt szombaton a török elnök lecserélte a központi bank vezetőjét, Naci Agbal volt pénzügyminisztert állítva az intézmény élére. Ezután egy nap sem telt el és Erdogan veje, Berat Albayrak maga mondott le a kincstár- és pénzügyminiszteri tisztségről. A török államfő kedden Lütfi Elvan korábbi miniszterelnök-helyettest nevezte ki Albayrak helyére.

A török fizetőeszköz jelen pillanatban 7,66 körül mozog a dollárral szemben.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑