Cadmus fordítás Cadmus

Eritrea megkezdte csapatai kivonását Tigréból

2021. 04. 04.

Megkezdődött az eritreai csapatok kivonása a konfliktus sújtotta észak-etiópiai Tigré tartományból – közölte szombat éjszaka az etióp kormány.

A kabinet közleménye szerint a múlt heti bejelentéssel összhangban elkezdték “evakuálni” azokat az eritreiai katonákat, akik átkeltek a határon, amikor provokálta őket a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF).

Az etióp hadsereg november elején offenzívát indított a térséget korábban irányító TPLF ellen, amelyet felkeléssel vádolt. Ezrek haltak meg, százezrek menekültek el otthonaikból a harcok és légicsapások miatt, legalább 75 ezren a szomszédos Szudánba. A már amúgy is szegény, körülbelül ötmillió lakosú régióban humanitárius katasztrófa alakult ki.

Abij Ahmed etióp kormányfő március végén ismerte el, hogy atrocitások történtek Tigré tartományában, és első ízben ismerte el azt is, hogy eritreai katonák is az ország területére léptek. A kormányfő szerint az eritreai katonák azonban nem bocsátkoztak harcokba, mindössze a határ menti térséget felügyelik a két ország között nemzetbiztonsági megfontolásokból. Számos politikai elemző szerint azonban az eritreai katonák az etióp kormányfő meghívására érkeztek.

Abij Ahmed a múlt pénteken bejelentette, hogy Eritrea kivonja a csapatait a térségből. Jogvédők súlyos jogsértések elkövetésével vádolták az eritreai katonákat. Az egyik beszámoló szerint novemberben több mint száz embert gyilkoltak meg Akszúmban, és háborús bűncselekményekről, tömeges nemi erőszakról, fosztogatásokról is érkeztek beszámolók.

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) külügyminiszterei pénteken állásfoglalásukban aggodalmukat fejezték ki a Tigrében elkövetett jogsértések miatt. Fogadkoztak, hogy az ENSZ bevonásával kivizsgálják őket.

Az etióp kormány szombat esti közleményében azzal vágott vissza, hogy a nemzetközi közösség nagyon kevés segítséget nyújt a térségnek, miközben az etióp kormány teljesíti ígéreteit. A kormány közölte, hogy akadálytalan eljutást biztosított a térségbe a humanitárius szervezetek dolgozói és a külföldi média számára, a jogsértésekkel kapcsolatos állítások kivizsgálása pedig hamarosan megkezdődik.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑