Cadmus fordítás Cadmus

Erős földrengés Iránban, vannak halottak

2017. 04. 05.

Szerdán az Irán északkeleti részén található Meshed környékén földrengés volt. Legalább egy ember életét vesztette az Amerikai Földtani Intézet (USGS) közlése szerint.

Az USGS szerint a földmozgás a vallási központnak számító várostól 76 kilométerre kelet-délkeletre történt, alig 13 kilométeres mélységben. Erőssége 6,1 volt a Richter-skála szerint.

A sekély fészkű rengések nagyobb pusztításra képesek. A leginkább érintett Szefid Szang hegyvidéki körzetben mintegy ötezer ember él.

Az iráni állami televízió arról tudósított, hogy a földrengés helyi idő szerint 10:40-kor következett be, és Meshed körüli városban is érzékelhető volt. A földmozgást több utórengés követte.

Az IRNA iráni állami hírügynökség a sürgősségi szolgálatok szóvivőjére, Modzstaba Haledire hivatkozva ugyanakkor azt írta, hogy a falvakban és a kisvárosokban magas lehet az áldozatok száma.

A földrengés sújtotta térségbe mentőcsapatokat küldtek, munkájukat helikopteren segítik.

Az angol nyelvű Press TV első jelentése egyelőre csak egy ember haláláról számolt be, miközben a Fars félhivatalos hírügynökség öt sérültről írt.

A közösségi oldalakon az esemény után többen olyan fotókat tettek közzé az érintett helyszínekről, amelyeken megrepedt útburkolatok és épületek voltak láthatók. A Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség úgy értesült, hogy a térségben néhány helyen nem működnek a telefonvonalak.

A földtani törésvonalakon elhelyezkedő Iránban mindennaposak a kisebb földmozgások. 2003-ban azonban mintegy 26 ezren vesztették életüket egy 6,6-es erősségű földrengésben, amely szinte porrá zúzta Bám történelmi városát.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑