Cadmus fordítás Cadmus

Erősödhet az európai határőrség

2018. 09. 13.

Tízezer fővel bővítené az uniós határőrséget az Európai Bizottság 2020-ig. A tegnap bejelentett javaslatban az Európai Határ- és Parti Őrség (Frontex) és az Európai Uniós Menekültügyi Ügynökség megerősítése szerepel az illegális migráció megállítása érdekében. A javaslat szerint a Frontexnek a jövőben lehetősége lenne fegyveres határőrök bevetésére is az Európai Unió külső határainál. A készenléti alakulat képes lesz a személyazonosság-ellenőrzésre, a beléptetés engedélyezésére vagy megtagadására és az illetéktelenek határ menti feltartóztatása is.

A tervben szerepel az is, hogy a nemzeti hatóságoknak segítsen az ott tartózkodó nem uniós állampolgárok azonosításában és a kiutasítási eljárások lebonyolításában is. A bizottság a 2021–2027 közötti költségvetési ciklusban mintegy 11,3 milliárd eurót szán a Frontex korszerűsítésére.

A javaslat az unión kívülre is koncentrál: kezdeményezi az unión kívüli országokkal kötött együttműködések megerősítését. Ezen belül olyan, jogszerű migrációra vonatkozó kísérleti tervek kidolgozását javasolja még az év végéig, amelyekben több afrikai ország részt vesz, és ösztönzést nyújthatnak a migrációs együttműködés javításához.

Tegnap Angela Merkel német kancellár is jelezte, támogatja a Frontex megerősítését és széles hatáskörrel való felruházását. – Az illegális migráció elleni harc jegyében meg kell erősíteni az EU külső határának védelmét, és ehhez a külső határon fekvő országoknak át kell adniuk nemzeti kompetenciájuk egy részét a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezetnek – mondta a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Angela Merkel Afrikára hívta fel a figyelmet, „klasszikus” fejlesztési együttműködésről át kell térni egy új, hatékonyabb gazdaságfejlesztési politikára, amelynek révén megerősödik a partnerországok gazdasági gerince. A kancellár szerint nem sikerült megküzdeni vele, ha „Európa egyszerűen azt mondja, hogy bezárkózunk, és nem foglalkozunk azzal, hogy mi történik a szomszédságunkban”, jelentette az MTI.

A határőrizeti szerv megerősítésének megítélése jelentősen vitatott az EU-ban. A menekültválság által frekventált Görögországban a nemzetközi szervezetek folyamatosan összetűzésbe kerülnek a hatóságokkal, amelyek embercsempészetnek nevezik a migránsok partra segítését.

„Az üzenet nem más: nem akarjuk, hogy idejöjjenek” – írta a Socialist Worker brit baloldali híroldal szerzője. „Az európai politikusok nem akarnak segíteni a menekülteknek Szíriában és máshol sem. Ezért egyre brutálisabb módokat választanak, hogy távol tartsák őket.”

A Frontex 1500 határőrt alkalmaz a nemzeti határőrizet mellett. A dokumentum szerint ugyanakkor nemcsak bővülne a létszáma, hanem erősödne a hatásköre is. Az Európába érkező menedékkérők száma egyébként csökkent az utóbbi évben; miközben 2015-ben egymillió ember érkezett, tavaly csak 186 ezer.

Magyar Idők – Zetelaki Réka

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑