Cadmus fordítás Cadmus

Észak-Irakot bombázta a török légierő

2018. 06. 06.

A terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állásait bombázta a török légierő Észak-Irakban, a támadásokban hat felfegyverzett terroristával végeztek – közölte a hadsereg szerdán.

A török vadászgépek hat régióban 16 célpontot semmisítettek meg. A PKK főhadiszállásául szolgáló Kandilt is támadták.

A június 24-i választások közeledtével az ankarai kormány bejelentette, hogy erőteljesebben fog fellépni a Kurdisztáni Munkáspárt ellen az észak-iraki Kandil- és Szindzsár-hegységben.

„Most Kandil és Szindzsár van soron” – idézte Recep Tayyip Erdogan török elnököt kedd este az Anadolu állami hírügynökség. Erdogan azt ígérte, hogy fellépnek a Törökországot fenyegető csoportok ellen.

Az ankarai kormány közölte, hogy a török csapatok előrenyomultak a Kandil-hegység felé.

„Biztonságosabbá tesszük Kandilt Törökország számára” – mondta Süleyman Soylu török belügyminiszter hétfőn.

A kurd autonómiát követelő PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a török kormány ellen. Azóta csaknem 40 ezren vesztették életüket a kurd konfliktusban.

Az 1978-ban alapított Kurdisztáni Munkáspártot Ankarán kívül az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑