Cadmus fordítás Cadmus

Észak-szíriai iskolát bombáztak az amerikaiak

2017. 03. 22.

Meghalt legkevesebb 33 civil az észak-szíriai Rakka tartományban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet ellen küzdő nemzetközi koalíció egyik légitámadásában – jelentették szerdán helyi források.

Az Egyesült Államok vezette koalíció egy iskolaépületet talált el, amelyben a Rakka, Aleppó, illetve Homsz tartományból elmenekült civileket szállásolták el. A támadást még kedden hajtották végre. Két embert élve tudtak kihozni a romok alól.

Az iskolaépület délre található el-Manszúra várostól, amely az Iszlám Állam terrorentitás kezén van.

Helyi források – állítása szerint – a támadó harci repülőgépek típusából, érkezési irányukból és az épületre kilőtt rakéták típusából tudta megállapítani, hogy a koalíciós erők voltak a támadók. A légitámadásról beszámolt egy másik aktivistaszervezet is – a “Rakka lakosságát csendben lemészárolják” nevű -, amely csak ebben a tartományban van jelen. E szervezet szerint az iskolaépületben mintegy 50 család kapott szállást.

Rakka város az Iszlám Állam terrorszervezet székhelye, és az iszlamisták tartják az ellenőrzésük alatt az azonos nevű tartomány egy jó részét is. A város elfoglalására nemrég offenzívát indított a nemzetközi koalíció támogatta arab-kurd szövetség, a Szíriai Demokratikus Erők.

A nemzetközi koalíció március elején elismerte, hogy 2014 óta legalább 220 civil halálát okozta Irakban és Szíriában az IÁ elleni küzdelemben. Azonban csak március 8. óta a koalíciós erők 116 civil halálát okozták a mostani légicsapást is figyelembe véve.

Orientalista.hu – MH/MTI nyomán

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑