Cadmus fordítás Cadmus

A nyugat országok aggodalmukat fejezték ki szudáni politikai vezetők letartóztatása miatt

2022. 02. 11.

A szóvivő brüsszeli közleménye szerint az Európai Unió, valamint Norvégia, az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Svájc közös nyilatkozatot adtak ki.

Az aláírók leszögezték: az újabb politikai természetű letartóztatásokat nyugtalanító intézkedésnek és teljes mértékben összeegyeztethetetlennek tartják a katonai vezetés azon kinyilvánított elkötelezettségével, hogy előremutatóan vesz részt a politikai válság megoldására irányuló, a demokratikus átmenethez való visszatérést szolgáló párbeszédben.

A nyilatkozattevők szerint az intézkedés a szudáni civil társadalom, az újságírók és humanitárius munkát végzők elleni sorozatos fellépések részét képezik.

“Felszólítunk az ilyen intézkedések azonnali megszüntetésére és az igazságtalanul fogva tartottak azonnali szabadon bocsátására” – fogalmaztak.

Emlékeztettek: a szudáni katonai hatóságok kötelesek tiszteletben tartani az emberi jogokat, szavatolni a fogvatartottak, illetve a letartóztatottak biztonságát, valamint a megfelelő jogi eljárást biztosítani számukra. Az október 25-i katonai hatalomátvétel idején kihirdetett szükségállapot feloldása előremutató lépés lenne – tették hozzá.

Az országban az október 25-i katonai hatalomátvétel óta rendszeresen vonulnak óriási tömegek az utcára polgári kormányzást követelve. A hatalomátvétel véget vetett a polgári szervezetekkel Omar el-Besir egykori diktátor 2019-es megbuktatását követően kialakított együttműködésnek. A nyugati nagyhatalmak bírálták a puccsot, és felfüggesztették az országnak nyújtott segítséget.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑