Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Évtizedek után lehet újra Etiópiából Szomáliába repülni

2018. 10. 14.

Több mint 40 év óta először indított az etiópiai légitársaság járatot Szomáliába szombaton. Az Ethiopian Airlines légitársaság utasszállító gépe Addisz-Abebából indult Mogadishuba.

Abera Lemi, az etióp légitársaság igazgatója „történelmi napról” beszélt, s hozzátette: vállalata hetente négy járatot tervez indítani a két főváros között. Az Ethiopian Airlines július óta Eritreába is indít járatokat annak nyomán, hogy a két ország között megszűnt a hadiállapot.

Eritrea 1993-ig Etiópia része volt, amikor népszavazás eredményeképpen, évtizedekig tartó függetlenségi harc után elszakadt az anyaországtól. Öt évre rá, 1998-ban két háborút is vívtak egymással, majd két év múlva kötötték meg a békemegállapodást.

2006-tól a konfliktus Szomáliára is kiterjedt, ahol a két szomszédos ország közvetve egymás ellen harcolt: Etiópia a gyenge szomáliai központi kormány oldalára állt, míg Eritreát azzal vádolta, hogy az iszlamista felkelőket támogatja. Az Etiópiával való kibékülést követően Eritrea közeledni kezdett Szomáliához is.

MTI, Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑