Cadmus fordítás Cadmus

Ezért érdemes lázadni: Ausztriából egyre több migránst toloncolnak ki

2017. 11. 17.

Az osztrák belügyminisztérium jelentése szerint fokozatosan javul a helyzet nyugati szomszédunknál.

Kronen Zeitung által közzétett minisztériumi jelentés szerint mintegy 43 százalékkal esett vissza az Ausztriában menekültstátuszt kérvényezők száma. Míg 2016 januárja és októbere között 37 256 ember nyújtott be menedékkérelmet, addig ugyanezen időszakban 2017-ben már csak 21 130 menedékkérelem érkezett az osztrák államhoz. Ebből 14 983 kérelmet adott meg az állam ebben az évben, 6 146-ot pedig elutasított.

A kérelmek drasztikus csökkenése mellett a kitoloncolások mértéke ugrásszerűen megnőtt: 51 százalékos emelkedést mutatnak az elmúlt kilenc hónap adatai. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy míg tavaly 3 841 ember került kitoloncolásra, addig 2017-ben már 5 788.

A konzervatív ÖVP választási győzelmével, valamint az FPÖ-vel történő koalícióra lépéssel valószínűsíthetően tovább gyorsul majd a migránsok kitoloncolása az országból. Ez teljesen ellenkező tendencia a szomszédos Németországéval, ahol a deportálások valamiért nem mennek ilyen simán. 

Orientalista.hu – 888.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑