Ezrek menekülnek az iszlamista felkelés elől Mozambikból
2020. 09. 03.
Ezrek menekülnek a Mozambik északi részén dúló iszlamista felkelés elől – közölte szerdán a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC), amely arra is figyelmeztetett, hogy a népességvándorlás nyomán nő a koronavírus-fertőzés veszélye.
“Fokozódtak a városok és falvak elleni támadások az észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban, aminek következtében ezrek kényszerültek a tartományi székhelyre (Pemba) menekülni gyalog, hajón vagy közúton” – áll az ICRC közleményében.
A mozambiki hadsereg a minap közölte, hogy harcot folytat az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető iszlamisa milicistákkal, akik ostrom alá vettek egy kulcsfontosságú kikötőt a tartományban. Raoul Bittel, az ICRC pembai műveletekért felelős vezetője szerint a fegyveres konfliktus elől menekülő emberek ezt az életveszélyes fenyegetést a koronavírus-fertőzés kockázatára “cserélik”.
Bár a koronavírus okozta járvány Mozambikban továbbra sem súlyos, az ICRC szerint a tömeges vándorlás ronthat a helyzeten. A vöröskereszt szerint a menekülők legtöbbje családtagoknál vagy távolabbi rokonoknál lel menedékre, így viszont nő a háztartásokban a zsúfoltság, és ez kedvez a koronavírus terjedésének, mivel a közösségen belül távolságtartás lehetetlenné válik.
Az említett, földgázban gazdag tartományban 2017 októbere óta tart az iszlamista felkelés. A helyi dzsihadista csoport tavaly hűséget fogadott az Iszlám Államnak. A lázadásban százak haltak meg, sebesültek meg vagy tűntek el, és már eddig is százezrek kényszerültek otthonuk elhagyására az ICRC szerint.
MTI