Fegyveresek elraboltak egy olasz önkéntest Kenyában
2018. 11. 22.
Fegyveresek elraboltak egy 23 éves olasz önkéntest Kenya délkeleti részén – közölték rendőrségi források szerdán.
A támadók kedden alkonyatkor érkeztek meg Sakamába, majd válogatás nélkül lőni kezdtek a helyiekre, és öt embert, köztük három gyereket megsebesítettek – írta közleményében a rendőrség.
„Egyelőre sem a támadás indítékát, sem a fegyveresek személyazonosságát nem sikerült megállapítani” – tették hozzá a hatóságok.
A sebesülteket kórházba szállították, és a rendőrség kivonult a helyszínre, hogy üldözőbe vegye a bűnözőket. Szemtanúk arról számoltak be, hogy ruházatuk és beszédük alapján szomáliaiak lehettek.
A főként turizmusból élő Kenyában ritkán fordul elő, hogy külföldieket ejtenek fogva.
2011-ben sorozatban több túszejtés volt az országban. Fegyveresek meggyilkoltak egy britet, és elrabolták a feleségét, majd néhány héttel később egy francia nőt ejtettek fogva Lamun. Ezt követően az al-Shabab dzsihadistái két spanyol segélymunkást fogtak el a dabaabi menekülttáborban, a szomáliai határ közelében.