Cadmus fordítás Cadmus

Fegyveresek támadtak rendőrökre Kairóban

2017. 05. 02.

Fegyveresek megtámadtak egy rendőrjárőrt az egyiptomi fővárosban, Kairóban hétfő éjszaka, három rendőr meghalt, öt megsebesült – közölte a helyi belügyminisztérium.

A tettesek elmenekültek a Naszr City peremvárosban lévő helyszínről. A beszámoló szerint a fegyveresek két autóval közelítették meg a járőrt, majd tüzet nyitottak. A rendőrök felvették a harcot, de azt nem lehet tudni, hogy a támadók közül megsérült-e valaki. Három rendőr, közte két százados ugyanakkor életét vesztette.

Egyelőre egy szervezet sem vállalta a támadás elkövetését. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, valamint a Haszm (Határozottság) elnevezésű, a hatóságok feltételezése szerint a betiltott Muszlim Testvériséggel kapcsolatban álló csoport követett el már hasonló merényleteket.

Azóta, hogy a hadsereg 2013-ban megdöntötte Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmát, a katonák és a rendőrök rendszeresen szélsőségesek célpontjai Egyiptomban, különösen a Sínai-félsziget északi részén, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szárnya is működik. Már több száz katonát és rendőrt öltek meg.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑