Cadmus fordítás Cadmus

Félezer iszlamista elítélt szabadul Franciaországban

2018. 06. 07.

Nicole Belloubet igazságügyi miniszter a BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: idén húsz, jövőre pedig harminc iszlamista terrorizmus miatt elítélt ember szabadul a francia börtönökből, ahol mintegy ötszáz olyan fogvatartott van, akit terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény miatt ítéltek el.

Olyan elítéltek is szabadulnak, akiket köztörvényes bűncselekményekért ítéltek el, de a börtönben szinte törvényszerűen radikalizálódtak. Ők 1200-an vannak, harmaduk 2019 végéig letölti a börtönbüntetését, így a miniszter szerint mintegy 450 radikalizálódott volt elítélt kerül szabadlábra a következő másfél évben.

Nicole Belloubet hangsúlyozta, hogy a hatóságok nyilvántartják és szigorúan megfigyelik ezeket az embereket a szabadulásuk után is. – A megfigyelésük már a fogva tartás alatt megkezdődik, ezeket az embereket értékelik, a veszélyességük szintjének megfelelő helyen különítik el őket, és amikor szabadulnak a börtönből, két dolog számít: felkészülünk a szabadulásukra és nagyon konkrét módon megfigyeljük őket – fogalmazott az igaz­ságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a fogva tartás előnye, hogy ezekről az emberekről részletes nyilvántartást készítenek a fogházakban működő titkos­szolgálati szervek. Az általuk feldolgozott adatokat megkapja valamennyi belügyi szerv, így a volt elítéltek minden lépését követni tudják a hatóságok. – A hírszerző szolgálatokat nagyon jelentősen megerősítjük, további száz embert veszünk fel a fegyházak hírszerzési szerveihez – tette hozzá. Franciaországban egyébként az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista terrortámadásokban.

Magyar Idők

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑