2018. 07. 17.

Felmentették a kémkedés vádja alól a Cumhuriyet újságíróját



Felmentette a kémkedés vádja alól hétfőn egy isztambuli bíróság Erdem Gült, a Cumhuriyet című, kormánykritikus török napilap ankarai tudósítóját abban a perben, amely a lap 2015 májusában megjelent cikke miatt indult – közölte az Anadolu török állami hírügynökség.

Az újság annak idején fényképeket közölt, amik arról tanúskodtak, hogy a török titkosszolgálat kamionjai fegyvereket és lőszereket szállítottak Szíriába 2014 januárjában. A török vezetés a cikk után elismerte, hogy a Szíriába tartó teherautók a titkosszolgálathoz tartoztak, de – mint mondták – azok az ott élő, a török ajkú türkmén kisebbségnek vittek segélycsomagokat. A népcsoport fegyveresei iszlamista csoportokat szervezetek és a Szíriai Arab hadsereg ellen indítottak támadásokat.

Az isztambuli ítélőszék hétfőn úgy döntött, hogy Gül nem vétkes „az állam biztonsága, illetve bel- és külpolitikai érdekei szempontjából titkosságot igénylő információinak politikai vagy katonai kémkedés céljából történő megszerzése és közzététele” bűntettében.

A Cumhuriyet korábbi főszerkesztőjét, Can Dündart és Gült 2015 novemberében tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy titkosságot igénylő állami információkat tettek közzé kémkedés céljából. Fegyveres terrorszervezet tudatos és szándékos támogatásával is gyanúsították őket. Tettükkel a vád szerint az USA-ban élő Fethullah Gülen muzulmán török hitszónoknak és hálózatának nyújtottak segítséget. (Erdogan őt tette felelőssé a későbbi, 2016. július 15-i puccskísérletért, a mozgalmát pedig terrorszervezetnek minősítette.)

A török alkotmánybíróság 2016 februárjában úgy döntött, hogy a hatóságok megsértették a vizsgálati fogságban tartott két újságíró jogait, és azonnali szabadlábra helyezésüket rendelte el.

2016 májusában a bíróság államtitkok kiszivárogtatásáért Gült első fokon 5 év, míg Dündart 5 év 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Dündar később Németországba távozott, majd a 2016. júliusi puccskísérlet után lemondott a főszerkesztői pozícióról.

A török legfelsőbb bíróság idén március elején a 2016. májusi döntést semmissé nyilvánította, és új eljárás indítását kezdeményezte, amiben Dündart összesen 15 évtől 20 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják. De a testület Gül felmentését javasolta, arra hivatkozva, hogy az ő esetében az államtitkok megszerzésénél nincs bizonyíték „különös erőfeszítésre”.

Áprilisban egy isztambuli bíróság letartóztatási parancsot adott ki Dündar ellen, és egyúttal arra kérte a török kormányt, hogy helyeztesse a volt főszerkesztőt az Interpol vörös körözési listájára, és kezdeményezze kiadatását.

Recep Tayyip Erdogan török elnök korábban többször hangoztatta, hogy a Cumhuriyet aláássa az országa nemzetközi tekintélyét.

Szintén idén áprilisban terroristaszervezetek támogatása miatt nem jogerősen súlyos börtönbüntetésekre ítélték a Cumhuriyet 14 munkatársát. Azzal vádolták őket, hogy védelmezik és támogatják az Ankara által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szakadár szervezetet, a szélsőbaloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Frontot (DHKP-C) és a 2016-os puccskísérletért okolt gülenista hálózatot.

MTI

, , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com