Cadmus fordítás Cadmus

Felszöktek az olajárak

2019. 09. 16.

Jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen a hét végén végrehajtott dróntámadások után, amelyek visszavetették a kitermelést az olajországban.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 19 százalékkal, 71 dollár fölé emelkedett. A West Texas Intermediate ára is 10 százalékkal drágult.

Az iráni külügyminiszter hazugsággal vádolta az Egyesült Államokat, míg a washingtoni külügyminiszter szerint Irán áll a támadások mögött.

Az iráni elnök az Egyesült Államokat a közel-keleti régió destabilizálásával is megvádolta.

“Az Egyesült Államok támogatja Szaúd-Arábiát és az Emirátusokat. Fegyverrel, információval látja el őket, és a katonai akcióik egy részét is Amerika vezeti.” – mondta Hasszán Rohani.

Az olajár emelkedése némiképp csillapodott, miután Donald Trump amerikai elnök engedélyezte az olajtartalékok megnyitását.

A két legnagyobb szaúdi olajfinomító helyreállítása még heteket vesz igénybe. Rijád azt ígérte, hogy a piaci igényeket addig a tartalékokból fedezi.

A szaúdi olajkitermelés átmenetileg több mint a felére csökkent, világszinten ez 5 százalékos ideiglenes kínálatcsökkenést jelent.

A szaúdi fővárosban megkérdezettek biztosak abban, hogy ősellenségük áll a támadás mögött.

„Feltételezve, hogy Irán hajtotta végre, nem csak Szaúd-Arábiát támadták meg, hanem azt is üzenték az Egyesült Államoknak, hogy bárhol meg tudják támadni. Európának azt mondják, ha akadályoztok, akkor bosszút állunk.” – mondta egy rijádi polgár.

Euronews

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑